Tökéletesség
Elhangzott a SÓFÁR Jesua HaMassiah-ban hívő Közösség szerdai istentiszteletén 2011.10.12.
Orbán Eszter: Ezekben az órákban köszönt be Szukkot ünnepe, amit a Sátrak Ünnepének is nevezünk,és egy nagyon aktuális zsoltárral kezdeném a mai alkalmat, amely majdnem hogy szukkoti zsoltárnak is megfelel, a 15. zsoltárt olvasom:
1.„Dávid zsoltára: Uram, kicsoda tartózkodhatik sátorodban, kicsoda lakozhatik szent hegyeden? 2 Aki tökéletességben jár, igazságot cselekszik, és igazat szól az ő szívében..3 Nem rágalmaz nyelvével; nem tesz rosszat felebarátjának, és nem szerez gyalázatot rokonainak.4 A megbélyegzett utálatos az ő szemeiben, de az Urat félőket tiszteli: aki kárára esküszik, és meg nem változtatja.5 Pénzét nem adja uzsorára, és nem vesz el ajándékot az ártatlan ellen. Aki ezeket cselekszi, nem rendül meg soha örökké.”
Egy nagyon mély tartalmú zsoltár ez, amit már többször is boncolgattunk, illetve beszéltünk róla, és írásban is van már erről tanítás. Ami engem megérintett így az ünnep kapcsán, - és párhuzamba hozta azt a gondolatsort és azt a témát, amellyel már napok óta foglalkozom magamban, - az a második vers, amivel kezdődik ez a felsorolás, hogy ki lakhat Istennek a sátorában, Isten hajlékában, és a második versben az első jelző, „Aki tökéletességben jár”. Ez az ünnep szinte kiegészítette a gondolatvilágomat az elmúlt napokban, és úgy éreztem, hogy Szukkot Ünnepe kapcsolódik is ehhez a témakörhöz, ami nem más, mint a tökéletesség. A napokban felmerült bennem a kérdés, hogy vajon az ember lehet-e tökéletes? Képes-e arra, hogy tökéletességben járjon, mint ahogy itt a zsoltár mondja, képes-e arra, hogy tökéletességben éljen? Hiszen, ha belegondol a mindennapjaiba, akkor látja a hibáit, a gyengeségeit, az esendőségeit. Főleg így, hogy most ebben a nagy őszi ünnepkörben vagyunk – a zsidó őszi nagy ünnepkörben Jom Kippur után vagyunk, amikor a bűnbánatnak, az engesztelésnek az ünnepét éltük meg, amikor egy nagyon komoly Isten elé állást gyakorolt a zsidóság, és tényleg egy önvizsgálatot tartott, ami tulajdonképpen egy Isten által való megvizsgálás - és ebben az időszakban különösen szembesül azzal, hogy mennyire kicsi ő, hogy mennyire esendő, gyarló, tele van hibákkal, és még jobban kijönnek a hétköznapi gyengeségei, és eleve az az emberi mivolta, ami őt ilyenné teszi. Még jobban szembesül azzal, hogy kicsoda ő és kicsoda Isten. És ezek után, így Jom Kippur után, mintegy a mélységből, mintegy a völgyből, egyszer csak fölépül egy sátor, fönt a hegyen. „Kicsoda lakozhatik szent hegyeden...”- kérdi a zsoltáros, és a mélységből egyszer csak hirtelen felívelés van és máris fönt találjuk magunkat Istennek a szent hegyén, a sátorban, a tökéletességben. Ilyenkor felmerül a kérdés, hogy tényleg, az ember lehet tökéletes? Hiszen ha az Írásnak minden egyes szava igaz, márpedig tudjuk, és megéljük, hogy igaz, akkor a válasz erre az, hogy igen! Lehet tökéletes, és talán egy kicsit megbotránkoztató ez az állítás és ez a kijelentés, hogy igenis az ember itt, ebben a földi létében, tud tökéletességben járni.
Én magam is megdöbbentem ezen, hogy valóban lehetséges-e ez? Az első gondolat az volt bennem, hogy amikor rengetegszer felszólítás van – akár Ó-, akár Újszövetségben arra -, hogy tökéletességben járjatok, akkor Isten nem kér tőlünk olyat, amit nem vagyunk képesek megcsinálni. Amikor Ő ad egy parancsot arra, hogy légy tökéletes, és járj az én utamon, akkor azt azért adja, mert az ember képes megcsinálni! Ő soha nem ad nekünk olyan rendeleteket, olyan parancsolatokat, olyan utasításokat, és olyan végzéseket, nem ad olyan törvényt, amit képtelenek vagyunk betölteni, amit képtelenek vagyunk megcsinálni. Ergo: hogyha Isten azt mondja, hogy légy tökéletes, az azt jelenti, hogy már itt a Földön tökéletes tudok lenni. Miközben ezen gondolkoztam, egy nagyon érdekes gondolatsor ötlött fel bennem, hogy hogyan lehetek én tökéletes? Hiszen, ha csak az elmúlt napomra gondolok, tele voltam hibákkal. Az emberben van indulat, rákiabál a gyerekére, annak ellenére, hogy nem akar, rácsap a kezére, annak ellenére, hogy nem akar. Kijönnek belőle olyan szavak, amiket nem akar mondani, és kijön. Ezek mind arra utalnak, hogy igencsak messze állok a tökéletességtől. Isten mégis azt mondja, hogy tökéletességben járjál, és ha Ő ezt mondja, hogy ebben járjál, akkor ezt nem lehetetlen véghezvinni! Azért sem lehetetlen, mert nagyon sok helyen alá van támasztva az Írásban, hogy az Ige nem egy valami különálló dolog, amit mi szépen szemlélünk kellő tisztességből és távolságból, hanem a szívünkbe van írva. És hogyha tényleg újjászületett hívő emberként van kapcsolatunk az Igével, és benne élünk, akkor képesek vagyunk tökéletességben járni.
Mit jelent ez a tökéletesség? Ennek a tökéletességnek a fogalma már Mózes I. könyvétől olvasható, a bibliai könyvekben kivétel nélkül mindegyikben szerepel, a Jelenések könyvével bezárólag. Egy olyan fogalomról van szó, amit senki nem hagyott ki, a Biblia összes könyvében szereplő emberek érintve voltak ebben a témában. A legelső ilyan utasítást Ábrahám kapja, amikor azt mondja neki Isten, hogy „Légy tökéletes, és járj előttem” de már őelőtte is olvashatunk egy tökéletes emberről, ő pedig Noé volt. Noétól kezdve folyamatosan megjelenik a tökéletességre való utasítás, parancs, ösztönzés, hogy tökéletesen járj Isten előtt és légy az Ő útján teljes. Itt egy újabb fogalom, ami a tökéletesség paralelljének, és szinonímájának mondható: a teljesség. Amikor Isten azt kéri, hogy a tökéletességben járjál, és tökéletes úton járjál, az azt jelenti, hogy teljesen az Ő útján járj. Hogyha én tökéletességben vagyok, és elmondhatom magamról, hogy én tökéletesen Istent követem, ez azt jelenti, hogy teljességgel az Ő útján járok, teljességgel odaadtam az egész lényemet, a szellemem, a lelkem, a testem az Ő teljes uralma alatt van. Amikor elővettem ezt a szót, hogy megnézzem, a héber fogalom mit hoz erre a tökéletességre, akkor láttam, hogy két fajtája van ennek a szónak. Az egyik fajtát – szinte jellemző módon - csak az Ószövetségi szóhasználatban használják, amúgy majd később látjuk, hogy nem véletlen, míg a másik fogalom megjelenik az Újszövetségben is. Az első, ami az Ószövetségben szerepel, az a „támim” nevezetű héber szó, ami annyit jelent, hogy tökéletes, teljes, hibátlan valami, ezt a jelzőt általában az áldozati állatokra használták, ahol hibátlan áldozatot kellett Isten cselekvési rendje szerint bemutatni a papnak, akármilyen áldozatért. És jelenti még ez a szó azt, hogy jámbor, őszinte, valós, igaz, tehát nem egy kitalált, fiktív valamiről van szó, hanem egy realizálható, konkretizálható valós igazságról. Beteljesedést is jelent még és megsemmisülést. Ezeket a szavakat próbáltam egymáshoz rakosgatni, és keresgéltem, hogy mi is az összekötő kapocs – és úgy éreztem, hogy ezek egymásra épülnek. Mint ahogy az első felsorolás a 15. zsoltárban: „Aki tökéletességben jár...” - ez már magába foglal mindent, s ennek a tökéletességnek a szerteágazása az, hogy „ igazságot cselekszik, igazat szól, nem rágalmaz, nem tesz rosszat”- majd felsorolás következik a többi tulajdonságról. A tökéletességnek fogalma úgy jelent meg előttem, hogy itt elsősorban, egyértelműen a szellemben való teljességről, tökéletességről van szó. Amikor Isten azt mondja, hogy légy tökéletes, és járj az én utamon, és folyamatosan adja ezeket az utasításokat, itt arról beszélhetünk, hogy szellemben légy az, aki a helyén van! Szellemben légy az, aki a valóságot és az igazságot éli meg, és légy az az őszinte és jámbor ember, aki kinyilatkoztatja saját magát. Hiszen ahogy Isten kinyilatkoztatta Önmagát számunkra, úgy nekünk is ki kell nyilatkoztatnunk és megvallani Őt az emberek számára. Ugyanolyan tulajdonság ez a tisztaság Istenre nézve, mint ránk nézve, hiszen az Újszövetségben először a tökéletesség fogalmával akkor találkozunk, amikor maga a Mester mondja azt, hogy:„Legyetek tökéletesek, mint ahogy a ti mennyei Atyátok is tökéletes!” Ez hangzik el Máté evangéliumában, amikor a Hegyi beszéd után vagyunk, és mintegy összegzésként, egy pontként ez kerül a Hegyi beszéd végére: „...legyetek tökéletesek, ahogy a ti mennyei Atyátok is tökéletes.” És ha maga a Mester adja ezt az utasítást, akkor ez egy olyan tulajdonság, ami Istentől eredő tulajdonság. Egy nagyon tiszta, érintetlen és sérthetetlen tulajdonság, egy őszinteség, egy kinyilatkoztatás, és egy beteljesedés. Itt úgy érzem, hogy ami Isten tulajdonságaként szerepel, az számunkra is, a mi életünkben is láthatóvá kell, hogy legyen.
Nekem tehát ilyen üzenet volt ez a tökéletesség fogalmát nézve, hogy ha Isten őszinte, ha Isten kinyilatkoztatta az Ő Igéjét, ha Isten mindent beteljesített, ha Isten megadta a konkrétumokat, és Ő maga a Valóság, az Igazság, a Létezés, akkor számomra is kell, hogy az én cselekedeteimben, életemben is ez a fajta tulajdonság megnyilvánuljon. Hiszen ha Isten fia vagyok, Isten fiai vagyunk, Isten gyermekei vagyunk, akkor ugyanazokat a tulajdonságokat kell hordoznom magamban, mint amit Ő is hordoz. Hogyan lehetséges ez? Természetesen Krisztus által. Semmi más által nem lehetek tökéletes, nem lehetek a farizeusság által, vagy a különféle kegyességi irányzatok által tökéletes. Önerőből sem leszek tökéletes, csak Krisztus által, aki beteljesített mindent, általa tudok tökéletes lenni, és általa tudok úgy megnyilvánulni, úgy megnyilatkozni, úgy őszintén az igazat képviselni, mint ahogy Isten is képviselte az Igazságot. Így lehetek krisztusi, mert a krisztusi élet pontosan erről a tökéletes életről szól, hogy beteljesedik az életemben az, amit Isten elrendelt felőlem. Beteljesedik az elhívásom, mint nő, mint férfi, mint férj, feleség, apa, anya, és még a szolgálataim, amiket Isten adott. Beteljesednek a talentumaim, amiket kaptam Istentől, beteljesednek azok az adottságok, amik már a fogantatásomkor rám nézve el lettek rendelve erre a földi útra. És igenis, ilyen szemszögből nézve az ember lehet tökéletes. Amikor ezen gondolkoztam, még az a gondolatsor jött elém, hogy – elsősorban szellemben való tökéletesedésről van szó, hiszen mégiscsak fizikális létben vagyunk, és mégiscsak a testünkbe zárt ember az, akiből kijönnek az indulatok, a beszéd és azok a tettek, amelyeket az ember önmaga sem akar megcsinálni, és mégis megteszi – és ekkor éreztem azt, hogy a szellememről van szó, ami lehet tökéletes, sőt kell, hogy tökéletes legyen, teljességben, igazságban járjon, bizonyság legyen, krisztusi legyen, és a szellemem uralma alatt a lelkem és a testem egy folyamatos tisztuláson megy át. A hívő életben elindulva szépen fokozatosan haladok, és ezáltal a lelkemben, a gondolataimban és az érzéseimben történnek tisztulások, szabadulások, változások, gyógyulások, és ezek egyre közelebb visznek a lelkivilágom tökéletesedéséhez. Kissé drasztikusnak tűnt először ez a szétválasztás számomra, hogy a hívő életemben, az igei látásomban, a szolgálatomban, az elhívásom útján tökéletes vagyok, de a lelki életemben nem? Ez két sík között valóban drasztikus szakadék, hézag, hiány húzódik, és ott a kérdés, hogy ez a két sík valóban nem kapcsolódik össze? Lehet-e ennyire szorosan szétválasztani a lelki síkot a szellemitől? Ahogy azonban tovább gondolkoztam, az a kép jött elém, amikor egy versenyző elindul egy úton, vagy akármilyen úton elindulunk, el akarunk jutni valahová, van egy konkrét célunk, és ráálltunk arra az útra, akkor már tudjuk, hogy meg is fogunk érkezni, de addig a célig sok utat kell megtenni, sok akadályt kell leküzdeni. A szellememmel tudom tehát, hogy milyen célba megyek, tudom, hogy kihez megyek, és miért megyek oda, de ezt a testemmel kell megélnem, a testemmel kell eljutnom odáig, a lelkemmel kell az akadályokat átküzdenem, vagyis fizikális és lelki síkon kell a harcot megharcolnom, hogy be is teljesedjen az az ígéret, ami szellemben adatott.
Ekkor éreztem meg, hogy a tökéletesség az, ami lefedi ezt az utat. Vagyis Isten adott egy tervet neked, ami be van teljesítve, amikor te megfogantál, már abban a pillanatban be lett teljesítve ez az út, de neked kell megélni és neked kell azon végigjárni, neked kell azon az akadályokat leküzdeni, és neked kell tökéletesedni, a lelkedet, testedet egészen alárendelned annak a tökéletes akaratnak, amit szellemben Isten a te életedre nézve elrendelt.
Amikor ezeket a gondolatokat próbáltam összegezni magamban, akkor utánanéztem az újszövetségi részben is, hogy mit jelentenek a tökéletességre vonatkozó fogalmak, és ott is elég sokszor találkozunk azzal, hogy legyetek tökéletesek, hiszen az istenfélő ember tökéletességben jár. Pál is sokszor felszólít erre, maga Jeshua is az említett igeversben mondta, illetve, még amikor a gazdag ifjúval beszélget (Máté 19:21., Lukács 18:10-30.), akkor is azt mondja neki, hogy „ha tökéletes akarsz lenni, eredj, add el vagyonodat, és oszd ki a szegényeknek ...” (erről is van már egy írás, hogy mit is jelent itt a tökéletesség), és itt is azt jelenti, hogy tiszta legyél, áldozatra való legyél. Talán ez is egy olyan momentum, ami meg kell, hogy történjen az életünkben, és nem csak időszakosan, hanem véglegesen: hogy áldozatra való vagyok, hogy kész vagyok arra, hogy Isten oltárán legyek, mert ha már egyszer odatettem magam, akkor nem mászok le onnan! Ha már egyszer odaszántam az életemet, Isten oltárára tettem, akkor az az áldozat végig ott van Isten előtt. Ami pedig végig ott van Isten előtt, az az Írás szerint: tökéletes, tiszta, hibátlan! És ha az én életem ilyen áldozat, akkor jön ennek a szónak a másik jelentése, hogy: megsemmisülni. Megsemmisüljön minden olyan dolog, ami Istentől elvon, ami Istentől elválaszt, és csakis az Ő akarata lehessen meg, ami beteljesedik. Én megsemmisülök, az én elvárásaim, az én kis álmaim, az én kis saját terveim és vágyaim, melyek elvinnének arról az útról, ami az én utam. Így az egom megsemmisül, és jön az az énem, ami Krisztus szerinti énem, hogy beteljesedjen az az út, amit Isten adott.
Az Újszövetséget nézegetve elérkeztem egy másik szóhoz, ami a „támim” szó mellett megjelenik, ez pedig a „salem” szó, aminek igen sok jelentése van: elkészülni, véget érni, késznek lenni, tökéletesnek, csalhatatlannak lenni, nyugodtnak, teljesnek lenni, megfizetni valamit, teljesíteni valamilyen fogadalmat, őszinteség, egészség, öröm- és békeáldozat. Ahogy ezeket a jelentéseket is próbáltam összerakni, miként alkot egy egészet, egy teljességet, azt éreztem, hogy tágabb jelentéssel bír a „tamim” szónál, melynél az volt, hogy odatettem az oltárra, az ott elég, beteljesedik, és kész az életem Isten előtt, itt viszont már megjelenik, hogy van örömöm, és van békességem. Itt már megjelenik a hála, ami nélkül már nem tudom teljességgel élni az életemet, itt már megjelenik Krisztusnak a váltságműve, és a váltság által azok a dolgok, melyek részeivé válnak a hívő életemnek. Itt már megjelenik a nyugalom, és az a fajta teljesség, ami a hívő életemet befejezetté teszi.
Talán érzitek, miről akarok beszélni, hisz szavakban is nehéz azt elmondani, hogy van, amikor van egy terve Istennek az életedre vonatkozóan, ami csak akkor lesz a tiéd, ha magadévá teszed. Isten hiába adott neked egy teljes és tökéletes életet, ha te nem lépsz rá arra az útra, és nem kezdesz el azon járni. És akkor kezded el megélni a teljességet, a tökéletességet, amikor azon az úton részt veszel, és abban benne vagy, és nemcsak elméletben tudod a dolgodat, hanem gyakorlatban is magadévá teszed és megéled. Ekkor jönnek azok a részei és jelentései a tökéletességnek, hogy érzed az egészséget, amiben benne van, hogy az egészet érzed, hogy nincs hiányod, hogy egészséget érzel a szellemedben, a lelki életedben, érzed azt, hogy kezd beteljesülni az az élet, ami a tiéd. Érzed azt, hogy nem sántikálsz, hanem egyenesen mész és tudod, hogy hova kell menni, és érzed azt, hogy tényleg nincs hiányérzeted. Nincs hiány, mert megvan az egész, megvan az egészség. Emellett minden egyes alkalommal, - ami elég komoly és meghatározó a hívő életünkben - ott van, hogy megfizetem azt, hogy én ezen az úton járjak. Megfizetem, leteszem azokat a dolgokat, amiket Isten kér, hiszen amikor haladok az utamon, világossá válik, hogy nemcsak Ő fizette meg a váltságot azért, hogy nekem tökéletes és jó legyen, hanem nekem is ugyanúgy meg kell fizetnem a váltságot. Ugyanúgy lesznek harcaim, és ugyanúgy meg kell vívnom azokat, akár környezetemben, akár munkahelyemen, a mindennapi életben, meg kell fizetnem azt, hogy én ezen az úton járjak. Saját példa: Nekem is nagyon sokszor meg kellett fizetnem azt, hogy fontosabb volt a szombat, mint a családi összejövetelek, fontosabb volt az Istennek az ünnepe, minthogy elmenjek a barátaimmal kirándulni. Fontosabb volt az, hogy Isten jelenlétében legyek, az Igével foglalkozzak, és az Igéhez ragaszkodjak, mint az, hogy most milyen a szüleimmel való kapcsolatom, és fontosabb volt az, hogy ragaszkodjak Istennek az elhívásához, tervéhez, és ahhoz az élethez, amit rám tervezett, mint az, amit elgondoltak felőlem a rokonságom vagy egyéb ismerőseim. Fontosabb volt, és meg kellett fizetnem az árat,került, amibe került. Abba került, hogy megszűntek ezek a kapcsolataim, abba került, hogy jóformán egyedül maradtam ezen az úton, de hát hogy is maradhattam volna másképp, ha ez az út az enyém! Abba került, hogy azok, akikre azt hittem, hogy számíthatok, kiderült, hogy nem számíthatok, mert elhagytak, mert számukra fontosabb volt a testi és lelki igényeiknek a megélése, mint az, hogy azon az úton menjenek. Meg kellett fizetni az árat! Mégis mit mondhatok? Azt, hogy teljességet élek és nincs hiányom semmiben, és azt mondom, hogy nincs az a kincs, ami megérte volna azt, hogy én erről az útról lemondjak. És amikor azt mondom, hogy tökéletességben járok, akkor igenis azon az úton járok, amit Krisztus elrendelt számomra. Meg kell fizetni azt az utat, hogy a tiéd legyen. Meg kell fizetni, sokszor lemondással, sokszor kemény harccal, sokszor elválásokkal, sokszor leválásokkal, de az, amit utána kapsz, az megfizethetetlen. Mert az, amit Ő ad, az a teljesség, és az az egész és az az egység és abban van benne minden! Hogyan vélekedik erről a teljességről Pál, erről egy idézetet szeretnék előhozni, amit sokszor emberi halandóságunkra való tekintettel mi is emlegetünk egy olyan címszó alatt, hogy „senki sem tökéletes”. Filippi 3:12: „Nem mondom, hogy már elértem, vagy hogy tökéletes volnék; hanem igyekszem, hogy el is érjem, amiért meg is ragadott engem az Úr Jézus Krisztus.” Ez az igevers teljes mértékben ellentéte annak, amiről én idág beszéltem, s így egy tollvonással át kellene húzni azokat, amiket mondtam. Ám akkor egy tollvonással át lehetne húzni az előtte szereplő ószövetségi, ill. újszövetségi részeket – hogy Pál azt mondja most, hogy nem lehetünk tökéletesek, - mivelhogy magáról is azt mondja, hogy nem vagyok tökéletes. A 15. versben pedig azt mondja: „Valakik annak okáért tökéletesek vagyunk, ilyen értelemben legyünk; és ha valamiben másképpen értetek, az Isten azt is ki fogja jelenteni néktek:” Hát akkor itt most saját magának mond ellent? Egyik pillanatban azt mondja, hogy én nem vagyok tökéletes, de hogyha tökéletesek vagyunk – márpedig azok vagyunk -, ilyen értelemben legyünk. És milyen értelemben legyünk? A 14. verset olvasom fel ennek értelmezéséhez: „De egyet cselekszem; azokat, amelyek a hátam mögött vannak, elfelejtvén, azoknak pedig, amelyek előttem vannak, nekik dőlvén, célegyenest igyekszem az Istennek a Krisztus Jézusban onnét felülről való elhívása jutalmára.” Na, most akkor; tökéletes a Pál vagy nem? Na, most akkor mi tökéletesek vagyunk vagy nem? Ennek is azért kicsit utánajártam, hogy mit mond itt az első versben, és mire utal az utóbbi versben, a fordításban viszont nem az szerepel, „Nem mondom, hogy már elértem, vagy hogy tökéletes volnék”, hanem azt mondja, hogy „nem mondom, hogy elértem, vagy a célba értem volna..”.- hanem igyekszem, hogy elérjem, a célba is érjek! Nem azt mondja, hogy „bocs fiúk, nem vagyok tökéletes, emberből vagyok én is nem haragudjatok, ti azért menjetek az utatokon”, hanem igyekszem, hogy a célba érjek, ahová még nem érkeztem el, de látom a célt, még itt vagyok a földi életben, küzdök azért, hogy a célba bejussak. Így érthető az, hogy „...amelyek a hátam mögött vannak, elfelejtvén, ...amelyek előttem vannak, nekik dőlvén...” a Krisztus elhívására igyekszem! A 15. verset nézzük még: „Valakik annak okáért tökéletesek vagyunk, ilyen értelemben vagyunk tökéletesek...” Ebben az értelemben vagyunk tökéletesek, hogy egy tökéletes elhívásnak a beteljesítésére állított be bennünket az Isten, ezért a célért futunk, mindannyian ezért az egy célért futunk, hogy beteljesedjen rajtunk Istennek az a terve, az az akarata, amelyet személyesen az életünkre elrendelt. Amikor pedig visszakanyarodtam a 15. zsoltárhoz, akkor szinte összeállt bennem az a kép, hogy kik is a tökéletesek. Kik azok, akik tökéletességben járnak, abban vannak? A Bibliában így hangzik ez a felsorolás; tökéletes és igaz, tökéletes és valós, tökéletes és őszinte, tökéletes és bátor, tökéletes és az ő nyelvét megtartóztatja, mint ahogy Jakabnál is olvasunk erről, hogy „aki megtartóztatja a nyelvét, az tökéletes ember.” Amit pedig felsorol a 15. zsoltár, az mintegy összegzője annak, amit az egész Bibliában a tökéletességről olvashatunk. Aki tökéletes, az az igazságot cselekszi, az az igazságban jár, az nem képes arra, hogy hazudjon, nem képes arra, hogy füllentsen vagy mellébeszéljen, hogy így paralell, szépen elbeszéljen az igazság mellett, - képtelen rá! - az az igazságban jár! Az a hűségben jár, a hűségben, a hitben, hogy igenis tudom, hogy mi az én utam, ragaszkodom hozzá, és bármibe kerül, ezen maradok! Ha az életembe kerül, akkor is. Ha elvesztek mindenkit, akkor is. A hűség az, ami ott áll a tökéletesség mellett. Mi áll még mellette? Nem rágalmaz a nyelvével, amit Jakab is említett, a nyelvnek a megzabolázása, tehát az, amikor nem engedem szabadjára az indulataimat. Miért? Mert a szellemem betakarása alatt van az indulatom, az Ő betakarása alá kerültek az érzelmeim, gondolatvilágom, mindenem. Ez nem egyik pillanatról a másikra fog megváltozni. Hogyha én hitetlenként vagy nem újjászületett emberként egy heves vérmérsékletű, temperamentumos ember voltam, akkor nem leszek egyik pillanatról a másikra egy visszafogott kis mimóza lélek. Nem erről szól a változás, hanem arról, hogy ezt a heves temperamentumot Isten fogja szabályozni olyanná, amilyenné Ő szeretné, hogy váljon a te temperamentumod. Nem jelenti azt sem, hogy ha valaki egy nagyon csendes és visszafogott ember volt, az holnapután már szónoki beszédeket fog mondani, - persze, ha ez az ő elhívásába tartozik bele, akkor Isten meg fogja változtatni, de ha nem, akkor abban a lelkületben fogja felépíteni, amire Neki szüksége van. Érdemes erről beszélni, hogy a változtatások, és a tökéletesbítések nem arról szólnak, hogy ami – úgymond – rossz a mi életünkben, bármilyen nemkívánatos, nem kedvelt tulajdonság, az majd hipp-hopp eltűnik, hanem arról, hogy megváltozik Isten szerinti tökéletesítés által.
Én abba a kategóriába tartozok, aki sokáig egy lenyomott uralomban éltem és nem igazán tudtam kibontakozni. Próbáltam, próbálgattam én a szavak területén is, meg nem verbális úton is kinyílni, megnyílni. Nagyon nehezen nyíltam ki, csak azoknak, akikről tudtam, közel állnak hozzám, ezek nagyon kevesen voltak, azoknak meg-megnyilogattam, de még nekik sem nagyon. És amikor jött a változás, az uralomváltás, amikor megtörtént az újjászületés és elindultam a tanítványi utamon, akkor nem egyik pillanatról a másikra, de elkezdtem érezni egyfajta szabadságot arra, hogy kinyíljak. Itt is nagyon sokszor „kést” kaptam, hiszen azért lesz az ember egy sündisznócska, mert nagyon sok „kést” és „sebet” kap és akkor inkább felhúzza magára a kis jelmezét és szúrkál, vagy ha nem szúrkál, akkor csak bevonul a csigaházba. És én is éreztem egy ilyet a hívő utamon, hogy kapom, kapom a támadásokat, pont azoktól, akik ugye elvileg testvéreim, mégis azt éreztem, hogy most már nem csinálhatom azt, amit eddig csináltam, hogy elbújok, visszamegyek, és magamba fordulok. Nem! Miért? Mert akkor Isten tervét nem tudom beteljesíteni. Így lassan-lassan elkezdődött az – ahogy éreztem, hogy Isten az utamra állít, elhívásomba, szolgálatomba szépen beállít -, hogy kaptam Tőle a bátorságot, kaptam az erőt, kaptam azt, hogy nyíljak ki, merjek kinyilatkozni, hogy merjek őszinte lenni, hogy tudjam képviselni Krisztust! Ekkor már nem érdekelt, hogy a testvér hátba szúrt, nem érdekelt, hogy aki tegnap még megölelt, az ma már a hasamba döfi a kést, nem érdekelt, mert sokkal fontosabb volt az a belső erő, amit éreztem, hogy Krisztus arra indít, hogy ami bennem van, és amit Tőle kapok ajándékként, azt megosszam, azt kinyilatkoztassam, abban őszinte legyek, és merjem vállalni az utamat, az életutamat, az elhívásomat, a szolgálatomat. Nem kellett ezek után bujócskáznom, nem kellett ezek után elszaladnom és viszabújnom a barlangba, mert már nem volt értelme. Mert ha valaki megérzi a teljességnek, a hívő életnek azt a bizonyosságát, hogy ez az az út, amin én járok, és ebben rendíthetetlen vagyok, - mint ahogy a zsoltáros is ezzel fejezi be „hogy aki ezeket cselekszi, nem rendül meg soha.” -hogyha rendíthetetlenül benne vagyok az utamban, és a Krisztus törvényében beteljesedve élem az életemet, akkor azt mondom, hogy nincs olyan akadály, ami erről az útról letéríthet. Nekem is meg kellett azt tanulnom, és megtanultam, hogy igenis széllel szemben megyek sokszor – szinte mindig - de nem térhetek le arról a tökéletesről, amit Isten adott. Számomra a tökéletes így megélhető fogalommá vált, és nemcsak fogalommá, hanem valósággá, mint maga a szó is magában foglalja; valósággá, igazzá és őszinteséggé vált. Azt hiszem, a hívő életünket ez kell, hogy jellemezze, hogy nincs elbújás, sem a másik elől, sem mások elől, nyíltan ki tudom nyilatkoztatni, amit Isten számomra adott, meg tudom osztani őszintén, ott tudok lenni, beteljesítve azt az utat, amit kaptam. Így valóban megélem azt, hogy igazságot cselekszem, igazat szólok, nem rágalmazok, nem teszek rosszat a felebarátomnak. Sőt az Ige mondja, „a megbélyegzett utálatos az Ő szemeiben”, amire egy kanyarral még kitérnék; „megbélyegzett”, itt szó szerint az áll, hogy az, aki becstelen, aki Isten Igéjét megveti, és ez a tökéletesnek pontosan az ellenkezője. A tökéletlen, az, aki nem ebben a tisztaságban, nem ebben a teljességben jár, hanem pontosan az istentelen úton jár, pontosan azon, ami már szinte egy ellenszegülése a tökéletességben járásnak. Nem csupán eltévedés és eltévelyedés, hanem egy tudatos ellenszegülés, és az, aki lázadó, aki ellenszegülő, aki az Isten törvénye ellen megy, az utálatos az Ő szemeiben. De az, aki az Urat tiszteli, azt én is tisztelem, aki Krisztust az ő Urának vallja, egyértelmű, hogy én is tisztelem, és tisztelem azt a tisztet, amit ő kapott, tisztelem az ő elhívását, az ő útját, mert tudom, hogy ő is tökéletességben jár. Mert tudom, hogy ő is azon a tökéletes úton jár, amire elhívatott, amin én is járok. Tudom, hogy ő is Krisztus testében azon a tökéletes helyen van, amit Isten elrendelt neki. Ezt tisztelem, az Ő útját tisztelem, az ő elhívását tisztelem és tartom becsben. Nem esküszöm a kárára és a pénzem pedig nem tart rabul engem. „Pénzét nem adja uzsorára, és nem vesz el ajándékot az ártatlan ellen.” (15:5.) Nem kötnek a fizikális dolgok, igaz, ebben a földi létben élek, de mennyi pénzem van, vagy nincs, milyen értékeim vannak, milyen ruhám van, milyen házban lakom, ilyen vagy olyan autóm van, ez lényegtelen. Az a lényeg, hogy ez mind eszköz: minden, ami itt van a földön, eszköz. Mire? Arra eszköz, hogy betöltsem az elhívásomat, betöltsem Istennek az útját. Hogyha úgy tudok tekinteni a fizikális dolgokra, mint eszközökre, nem úgy, mint célokra, nem, mint olyan ajándékokra, melyeket magamnak használok fel, hanem eszközöket látok bennük, azért, hogy szolgálják a szellemit, és az alá vannak rendelve, ha így tudok tekinteni a fizikális dolgokra, mint eszközre, ami eljuttat a célba, akkor célba is érek! Hogyha úgy tudok tekinteni a lelki életemre, amely egy folyamatos megszentelődés és megtisztulás alatt van, és haladok ezen az úton, akkor célba is érek. Miért? Azért, mert már eleve el vagyok rendelve arra, hogy célba érjek.
Orbán Béla: Nem én lennék, ha nem kötözködnék, de nagyon keveset hallottam mindabból, amit Eszter elmondott. Mikor kezdte ezt az alkalmat, a gyermekünkkel elmentem kicsit odébb, mégis kötözködnék, ő a 15. zsoltárt „boncolgatta”, és meg kell mondanom, hogy minden zsoltár él és a Biblia minden verse él és nem boncolgatjuk, más egyéb, meghalt ideológiákat lehet boncolgatni. Vegyétek úgy, hogy most viccelődtem, mégis az Ige él, nem boncoljuk, Isten pedig ad életet a mi utolsó leheletünkben is. Tehát: tökéletességről van szó. Úgy elgondolkodtam, - mert nem beszéljük meg általában az alkalmakat, nem tanácsoljuk egymást, nem jegyzetelünk, csak pár szóban, hogy ne én motiváljam őt - a tökéletesség kapcsán felmerült bennem az a kérdés, mi az, hogy tökéletes? Veregetem a vállamat, hogy tökéletes vagyok, aztán azt mondom, na jó, van nálam is tökéletesebb, minden szinten, minden porcikámnál is van tökéletesebb, de akkor mi a tökéletes? Azért mondták rólam, hogy tökéletes, amit természetesen nem fogadtam el, mert természetesen az értelmi képességem azért a helyén van. Használjuk ezt a szót nagyon lazán és nagyon sokféle negatív és pozitív értelemben, de én azt mondom, hogy mégis meg kell találni az eredeti tökéletességet, és az eredeti tökéletesség úgy látom, a Teremtés könyvében van, a Biblia első részében. Mikor? Amikor Isten megteremtette a világot, akkor azt mondta, hogy látta, mindez jó! Ez a tökéletesség. Ennél jobbat nem tudok elképzelni, mert amire Isten azt mondja, hogy jó, ott nincs is, meg mínusz, meg plusz, az van. Tehát ehhez kell visszamenni, amikor nincs plusz, nincs mínusz, hanem van valami, mert Isten Igéje van, és nem lehet kettősen beszélni róla, hogy igen, de, meg nem, meg egyéb. Nem lehet variálni Isten Igéjét, az van, vagy nincs, vagy jó, vagy nem jó. Tökéletessége nagyon egyszerű, és amit Isten teremtett, az tökéletes. Tudomásul kell venni, hogy engem is Isten teremtett, amikor az életet adta, tökéletes voltam. Voltam. Minden, amit Isten a teremtett világban létrehozott, tökéletes volt. Az már más kérdés, hogy ma már tökéletlen vagyok bizonyos szinten, más kérdés, hogy tökéletlen a világ, és nem teljes Isten akaratában. Tehát mindenképpen Isten akarata, teremtő akarata, teremtő szándéka, Isten Igéje az egyetlen tökéletesség. Amikor a zsoltáros is azt mondja, „aki tökéletességben jár” – nagyon egyszerűen leredukálhatom, minden teológiától mentessé tehetem, hogy ő az Isten akaratában jár, teszi azt, amit Isten mond. Nem várakozik, nem ücsörög, nem a trolibuszmegállóban várja az elhívását, meg a felnövekedését, hanem jár! Isten igazságában, törvényében, tökéletességben jár.
A tökéletesség természetesen a mi életünkben sosem lesz teljes, de közelítünk Isten akaratában arra, amire a földi életünkben testünk és a lelkünk motivált, hogy egyre teljesebb vagyok. Az átadott életünkben a testünk Isten akaratának engedelmeskedik, csak tévedhetünk, bukhatunk, kísértésekben eleshetünk, elveszíthetjük, beszennyezhetjük a szépet és tökéleteset. Az újjászületett ember közelít a tökéleteshez – ami nem más, mint a megszentelődés – végülis tisztulás, szabadulás, megszentelődés. Aki tökéletességben jár, a zsoltáros szerint, az szent ember, és nem a 12.806. katolikus szent, akit mindjárt ki is lehetne törölni, mert nem is létezett. A tökéletességünk nem a földi minősítésünk, bizonyítványunk, hanem az, hogy Krisztusnak átadtuk az életünket, Jeshua HaMassiah uralma alatt van az életünk, és Ő elkezd szépen tökéletesíteni. Tökéletesíteni, formálni, alakítani olyanná, mint az eredeti terve, mint Isten akarata, ahol a teremtés és a szándék tiszta volt, tökéletes volt. Sokszor szoktuk mondani, és keresztény körökben divatos ez a szó, hogy Isten tökéletes tervében van valami, vagy megengedő akaratában. Van ebben igazság, csak jól kellene használni. Valóban értenünk kellene, hogy az életünkben amit csinálunk, azt Isten teremtette-e vagy sem? Vagy én találok ki valamit és azt szeretném tökéletesen megélni, és Isten azt mondja, hogy nem ütközik a tervemmel, bár csak része a tervemnek, ám legyen! Ám legyen, és a megengedő akarat sokszor összetévesztendő az Istennek a tökéletes tervével. Tehát én úgy gondolom, hogy Dávid, amikor arról ír, hogy ki mehet be az Isten sátorába, ki mehet be a templomba, ott kemény a felszólítás. Aki magára vállalja Istennek azt a teremtő akaratát, amit már születésünk előtti időben rólad eltervezett, és – mivelhogy nem ismered – elkéred, elfogadod, és abban épülsz és jársz tovább, … ez a tökéletesség! Az az ember mehet be egyszer az üdvösségre is, aki nem a saját vallásos elképzelését, színdarabját írja, az, aki nem a saját életét építi, hanem hagyja Isten terve szerint felépülni, az, aki Isten tervében, Isten Igéjében, az Isten megszentelő akaratába beleilleszkedik! Ha azt mondom, hogy tökéletességben jár, akkor ez a tökéletesség egy folyamat igazából, krisztusivá válni és Isten rendjébe beilleszkedni teljességgel, ez nem egyik pillanatról a másikra történik, és nem azt jelenti, hogy percek alatt már tökéletes emberként élünk, szolgálunk, stb., hanem folyamatosan Isten tökéletesíti! Mint ahogy egy nyelvtudást is tökéletesítünk, s egy ismeretet, ami annyit jelent, hogy a fölösleget letesszük, és rendbe tesszük. Egy nyelvtanban éppúgy, mint egy gépnek a tervrajzában tökéletesít a szerelő, végighallgatja a gépet, hogy minden a helyén van-e? Talán a mi életünkben is egy gépkönyv szerinti, Isten akarata szerinti átvizsgálásra van szükségünk, Hogy valóban minden a helyén van-e, s ezt lelkileg, testileg egyaránt, hiszen elválaszthatatlan egymástól e kettő, mind a kettőben meg kell találnom Istennek a tervét énrólam. Nem az én tervemet, hogy majd Isten aláírja, hanem Isten tervét rólam. Az én tervem lehet Isten megengedő akaratában, de nem biztos, hogy örülsz, amikor rájössz, hogy miért nem megy az életed, csak relatíve jó, teszem azt egy házasság, vagy bármi, amit Isten akaratától függetlenül, de nem ellenében kérünk, vagy nem jó időben tesszük meg, amit kellene... ez nem engedetlenség, hanem – úgymond – tévedés, amikor a saját akaratunk győz Isten terve fölött pillanatnyilag. Tehát tökéletességben járni: elsőként az újjászületett embernek a kérdése, hogy átadtad-e az életedet. Amíg nem adtad át az életedet, valóban izzadsz, és próbálsz tökéletes lenni, csak soha nem fog sikeredni. Ez a bizonyos nagy ébredési mozgalmaknak átka, amikor a nagy módszereket keresték, hogy hogy kell tökéletesnek lenni, és a farizeusságnak a legváltozatosabb formáiban adták elő a tananyagot, hogy így kell tenni, úgy kell tenni. Így lettek a legkülönbözőbb felekezetek, legkülönbözőbb szekták, mert akár egy részigazságot megtaláltak, és azt a részigazságot kiemelve körbeépítették a többivel, hogy márpedig, ha bekötöd vagy kioldod vagy fölveszed vagy ledobod vagy befested.... most viccelődök, de bármit teszel, az a fő. Tehát az 'isták’ így alakultak ki. Tökéletesek akartak ők lenni, csak hát egy ponton kezdték és arra építették körbe a többi tökéletesedési folyamatnak a lényegét. Sok tekintetben jó lehet ez, de nincs Isten akaratában. Isten akaratában nem az van, hogy te legyél tökéletes, hanem Ő legyen benned tökéletes. Isten akaratában nem az van, hogy te próbáld kitalálni Isten gondolatát, hanem az, hogy Isten akaratát te fogadd el! Semmi próbálkozás és izzadás nincs ebben. Semmi farizeusság. Ehhez egy őszintén átadott élet kell: Uram, itt vagyok, pontosabban itt vagyunk – egy házaspár esetén - egy család esetén még inkább többes számban folytatandó: itt vagyunk, Istenem, mi a Te terved? Hol kell élnem, mit kell csinálnom, hogy akarod tökéletesíteni az életemet? Te tökéletesen szenvedhetsz a Nobel díjaddal, hogyha Isten azt rendelte el, hogy legyen egy farmod, ahol elvagy a bárányokkal és a libákkal és közben épülsz, és jobban megismered – mondjuk – általuk Istent! Egészen más ez a tökéletesség. Az a tökéletesség, amit Isten ad, ezt Ő tudja megmutatni nekünk és ebben valóban érzem azt, hogy Isten bizonyságot ad, valóban érzem azt, hogy azonnal látom, hogy melyik törvényt teszi Isten elém, látható, ahogy - így a jó!
Mellette az ígéret is ott van, hogy ha így teszem, akkor Istennek valami folyamatossága, terve van az én életemmel. Folyamatossága, terve. Hiszen, ha Szukkotról beszélünk, akkor a tökéletességnek az egyik formáját látom a szukkoti sátorépítésban: a szukka, az a sátor, amit Isten elrendelt a népének, hogy különböző gallyakból, levelekből építse meg a sátrát és emlékezzen arra az épületre, és emlékezzen meg a hevenyészett sátorról, építményről, amit a pusztaságban fölépített saját magának. Emlékezzen vissza, és azóta évente 7 napon keresztül ebben lakozik egy zsidó ember, emlékezvén a pusztai vonulásra. Tökéletesség. Isten mondott egy sátrat, hogy milyen legyen, akkor feltehetően az is tökéletes. Tökéletes? Az a hevenyészett sátor, ami fűzfagallyaktól kezdve mindenféle zöldségből van összerakva, ez tökéletes? Modern módon már nádszövetből és egyébből, hogy a csillagokat látjuk, ez tökéletes? A szándék tökéletes! Emlékezz vissza arra, amikor Én veled voltam, és teneked nem volt semmi lehetőséged sem, semmi akaratod sem, hogy másképpen vonuljál ott 40 éven át - bár próbálkozott a választott nép sok mindennel, amire büntetés is volt - de arra emlékezzél, amikor kiláttál az égre, mert a háztetőd nem egészen a mostani módon, akármilyen cserepes, stabil épület volt. Emlékezzél, hogy veled voltam, emlékezzél! Az az igazi sátor. Egy sátor, amelyben már nincs – úgymond – saját akaratod, hanem „élvezed” azt az ellátást, amit Isten ad, és az Ő jelenlétét, amiben Istennel voltál a pusztában. Ez az emlékezés, azaz sátorépítés. És így mehetsz be abba a sátorba, most Szukkot Ünnepén, és abba a szukkába, héber nevén, ha minden vágyadtól szabad vagy. Ha mindentől szabad vagy és eszedbe jut, hogy most egy átmeneti városod, épületed van, amelyben laksz. Amikor arra gondolsz, hogy a te tested, ami egy sátor, ez egy átmeneti. Nagyon hamar észre fogod venni, majd 40 éves korod után, hogy elég rozoga kezd lenni. Érvényes, ahogy a Bibliában olvasod, hogy nem zörög a malom, nem hallod a zúgását a víznek, (Prédikátor 12.) tehát a különböző alkatrészeid igencsak elkopnak, elromolnak: nagyon hamar észreveszed, hogy ez a sátor tényleg csak egy átmeneti szállás.
Ezért úgy gondolom, hogy amikor Isten így redukálja önmagunk által az építményeinket és az mondja, hogy emlékezzél a pusztai útra; akkor emlékeztet az Édenkerti állapotra is, ahol nem volt dolgod, és Velem voltál, emlékeztet az örök életre, ahol nem lesz dolgod, és Velem vagy, emlékeztet arra földi útra is, amibe bemehetsz, ha magadat kinn hagyod, - a vágyaidat, a sikereidet és mindent kint hagysz. Hiszen magára a Szukkotra, a szukkára való emlékezés arról szól, hogy Ő meg én voltunk együtt! Nem volt ott más! Volt egy Istentől levő akarat, abban benne volt a nép, és ezért lakhatott abban a sátorban és erre a sátorra kell emlékezni. Tehát a tökéletesség nem más, mint az Édenkerti állapot, - a teremtés állapota pontosabban - és itt egy kettős vonulatot érzek, amikor azt mondja a zsoltáros, hogy „tökéletességben jár”. Isten akaratában járni: kétféle irány – (1) minden fölöslegedtől megszabadulni, (2) és építkezni, ahogyan Krisztus Teste is építkezik, ahogy láttuk az apostolok és próféták nyomán, lábanyomán, alapkövén. Ez a kettő van tehát, és számunkra kötelességünk valóban, a szó igazi értelmében megérteni az apostolságot és a prófétaságot. Az apostol nem arról szól, hogy különböző szép nyakkendőben jár, hanem arról szól, hogy rombol és alapoz – lsd. Jeremiást – helyreállító szolgálatot végez, és ezt ezerszer kellene kiabálnom (!), és mellette ott a próféta, aki megmondja, hogy miért, mert Istennek mi az ígérete; és hogyan, és téged emlékeztet. Ez a sátornak a helyreállítása, ez a sátor tökéletesítése, és a tökéletességben járás építkezésének alapja.
Bizony a másik, amikor bontás van, ez apostoli munka. Milyen tervet építettél? Ha te találtad ki, Isten megengedi, hogy a tervében lehet, de sosem lesz tökéletes. Vegyes házasságra Isten ráadhatja a megengedő pecsétjét, mert tiszta testileg, lelkileg, tehát Isten akaratával nem ütközik, azonban nem töltheti be, amit egy teljes házasság, egy azonos szellemben levő két ember frigye, Isten előtt kötött szövetség miatt megengedett. És ebben a pillanatban szinte felszólítás, igyekezz arra, hogy egy szellemben legyél, tökéletességben járj Vele, hiszen elválaszthatatlan vagy, ha Isten megengedő, illetve tökéletes akaratában vagy. Elválaszthatatlan az, hogy a tökéletesség után vágyjál, vagyis megkérdezed Istentől – mit is teremtettél Te, mi is a Te szándékod? - de ez nem csak egy házasságra, hanem bármire vonatkozik. Egy szolgálatra, bármire, amikor Isten teremt valamit, akkor Ő megadja hozzá azt, hogy ez bizony tökéletes, mert Én teremtettem. Ha te találtál ki bármit, lehet, hogy Isten megengedi, - mert ártani nem használ, ahogy szoktam mondani - , mert se ide se oda, tehát semleges, így a semleges pozitív, de magad éled meg, hogy nem leszel ebben tökéletes. Nem leszel családtag, csak egy szimpatizáns, nem leszel a Krisztus testének tagja, de egy jó, hívő keresztény még azért lehetsz.
A tökéletesítés nem más, mint Isten teremtő szándékát és Krisztus vezetését – ezután – elkérni. Teremtő szándéka: Isten terve, a tökéletesítés az nem más, mint a Szent Szellem által Krisztus uralma az életemen. Ez a tökéletesítés. Természetesen – mint mondom – kétirányú. Az egyik a lebontás, a sok bádogváros bennem ami mindenhol bomlik, hogy azt az alapot újra építhesse Isten az Ő akaratából; tebelőled. Mert amit teremtett, az tökéletes. A tested, mindent, amit Ő adott, az tökéletes. És itt van a hívő életnek a hatalmas ígérete, ha Ő végre teremthet, végre tökéletesíthet, abban a pillanatban megszabadulsz minden fölösleges dologtól – és – mindent, amit idáig nem használtál, de adott Isten, azt használhatod. Megszabadulhatsz minden olyan dologtól, amikor valaki veled építkezni akar, vagy te akartál m á s t építeni, megszabadulhatsz mindattól, ami tökéletlen, mindattól, ami emberi. És amikor megszabadulsz mindattól, ami emberi, ez nem más, mint a megszentelődés útja, ami hazavisz abba a Nagy Templomba, ami Krisztus Teste, amelyet három nap alatt fölépített, az a hazamenetel... Tehát meg kell kérdeznem minden esetben: „Uram, mi az, amit én csináltam?” És lehet, hogy nagyon sok mindent lerombol bennünk Isten, mert ez nem odavalósi. Engedély nélküli építkezés az Ő telkén, kész, és jön a dózer... Azt mondja: ide ezt a tervrajzot, amire a te életedet terveztem, mindent dózerrel lefele, kalyibák, vályogviskók, pléhdobozokból épült akármik, mert ide palotát, -téged - akartalak építeni! Az Ő terve tökéletes. Az első a söprés, az apostoli munka jeremiási formája, szét kell szedni, hogy Ő mondja meg, mit. Bizony, nagyon fájdalmas, de a célja az, hogy tökéletesítés legyen, és a Templomba való bemenetel. Abba a Templomba, „kicsoda lakozhatik szent hegyeden?” - akinek ezek le vannak söpörve. Ugyanakkor Isten üres telket sem akar, hanem azt mondja, no kezdd el ezt, folytasd azt, itt még hiányzik..., hogy te magad megépüljél, te magad tökéletes legyél. De jelen pillanatban, amikor a pusztai vándorlásra emlékezünk szukkotkor, akkor talán az a bibliai vers jut hirtelen eszembe, „Tökéletesek az ő útjai...”. Az Ő Útjai – és egyetlenegy útja van -, ez Krisztus! Ő az Út, Igazság és az Élet! Egyetlenegy Út van, hát ha Ő tökéletes, akkor Benne kell járnom! Tökéletességben járni, benne járni mit jelent? Teljes életátadást. Krisztus Testének – ahol Ő a Fő, annak a részének kell lenni. Magyarul: ki mehet be őhozzá valamikor? Aki Krisztus Testében is bement a tökéletességbe. Nem ő volt tökéletes, nem lett tökéletes, de tökéletes lesz Krisztus által, és ígérete szerint örökre, mert a munkát befejezi Isten mibennünk. Tökéletességben járni... tehát ne keressük a módokat, előírásokat. Egyetlen egy tökéletességet ismerek; Isten teremtő akaratát! Amit Ő teremtett, az mind tökéletes. A kisgyermek, aki megszületik, tökéletes: és utána „tökéletesen” elrontjuk azzal, hogy a saját törvényeinket, akaratainkat rádiktáljuk, előkerülnek a nagyszülők és a hagyományok is, meg egyebek, és végül ki sem derül, hogy miért született meg ez a gyermek. Mert nem kérdezzük meg Azt, Aki tökéletességet adott, teremtette, mert nem mi teremtettük a gyermeket, hanem Isten adta az életét. Itt már meg kell kérdeznünk: Uram, Te mit akarsz? Természetesen beletrafálhatunk, hogy a gyermeknek néhány talentumát észrevesszük, és gyorsan nekiállunk azt mi magunk csiszolni, és különórákra és külön tanárokhoz járatni, de Isten azt mondja, hogy – jó, hát „ártani nem használ neki” - megengedem. Megengedem, mert valóban azt is én adtam, hogy zenei talentuma van, hát ez van, csináld...., de akkor nem lesz belőle.... Nevelj belőle jó 'istát, de az nem azt jelenti, hogy Krisztus testében jó szolgáló lesz, és Isten szerinti. Sok mindenre Isten megadhatja a megengedő pecsétet, sok mindenre, de én úgy gondolom, egy gyermeknevelésnél és minden dolognál, amit Isten teremtett, annál oda kell menni: Uram, ezt most miért adtad? Miért adtad? Ezt a kalapácsot nem azért adtad, hogy a fogamat piszkáljam, a villát sem azért, hogy szurkáljam az embereket, hanem, hogy összeszedjem a gazt ősszel. Uram miért adtad, miért adtad ezt a tehetséget, miért adtad az emberi testemet, miért adtad? Ha én Isten Igéjét ismerem, akkor tudom már eleve az alapvetőket, és a személyre szóló tökéletesítést Ő kezdi el, ha én azt mondom: Uram, szeretnék oda bemenni, a végelszámolásnál is, hogy örökélettel folytatódhasson az életem másik szakasza – a földi után – tökéletesíts! És ez nem más, mint hogy Istenem, mutasd meg a Te akaratodat, melyet születésemkor terveztél Uram, és átadom az életemet Jeshua HaMassiahnak, hogy Ő ezt egyrészt alkalmassá tegye szabadítására, és minden erejével, és az alkalmasság szakasza és mértéke szerint már tudjon is használni, mások felé szolgálni.
Úgy gondolom tehát, hogy csak az tökéletes, amit Isten teremt, és sokszor hallom azt, hogy Isten, mint teremtő társat bevett bennünket az Ő tervébe, – nagy világvallás mondja ezt - ami mélységesen hazug. Nem! Mi nem teremtünk. Mi eszközök vagyunk, és kérjük Istent, hogy formáljon minket olyan eszközzé, hogy a tökéletességben kiélezett szerszáma legyünk, ki milyen feladatra van szánva, olyanok legyünk, ami Isten kezében eszköz, aki minden ellenállás és saját ötlet helyett kizárólag Isten akaratát tölti be. Az Ő tökéletes akaratát. Tehát ismerjük-e Isten tökéletes akaratát, vagy nagyon megelégszünk azzal, hogy a megengedő akaratában mászkáljunk, és csodálkozunk, hogy nem megy a hívő életünk és lapos, és kevés, és bizonyság is kevés. Isten megengedi, persze megengedi. Most tökéletességben akarok járni vagy megengedett állapotban? A megengedett is jó, de kevés! Mert csak „az mehet be”, aki tökéletességben jár. A jó vallásos, a jó etikával ellátott, erkölcsös ember nem tartozik a tökéletességbe, az csak itt-ott érintkezik azzal a tökéletességgel, ami nem más, mint Isten akarata, Igéje, Törvénye és Ígéretei.
Elhangzott: Sófár Jesua HaMassiahban Hívő Zsidó Közösség 2011.10.12.-i Istentiszteletén
HONLAPJAINKON TALÁLHATÓ VALAMENNYI ÍRÁS SZABADON LETÖLTHETŐ ÉS KINYOMTATHATÓ, MAJD MINDEN FORMÁBAN TOVÁBBÍTHATÓ AZ ADATVÉDELMI ELŐÍRÁSOKNAK MEGFELELŐEN. |